Azt mondják, az élet egy gyatra játék, de az árban évente benne van egy Nap körüli utazás is. A tavalyi nyár óta mentünk majdnem egy egész kört életadó csillagunk körül, meg is fizettük az árát: egy évvel öregebbek lettünk. Gyűlnek a ráncok, kopik a porc, rakódik le a mész, ki kell tehát használnunk a maradék időnket. Ha lehet, akkor értelmesen, viszont a sörben tocsogtatott távirányítónyomkodás nem tartozik az ilyen elfoglaltságok közé. világ működésének megértésére való törekvés már annál inkább.
Vannak emberek, akiket belülről rág valami, ami cselekvésre ösztönzi őket. Itt most ne a látens tetőlövészekre gondoljunk, hanem olyanokra, akik állandó érdeklődéssel tekintenek világunkra. Ide soroljuk magunkat mi, amatőrcsillagászok is. Jelentős anyagi áldozatokra is hajlandóak vagyunk, hogy nagyobb távcsöveket, jobb felbontású kamerákat és hasonló eszközöket szerezzünk be, hogy eleget tehessünk kíváncsiságunknak. Életadó csillagunk beleerősített az utóbbi időben. Ragyái néhanap már szabad szemmel is látszanak. Ilyenkor nem csak hogy lehet a Napra nézni, mint a közmondásban, hanem egyenesen kötelező, persze a megfelelő filter használatával. Csillagászberkekben ismert a tréfa, hogy filter nélküli távcsővel a Napba csak kétszer lehet belenézni, egyszer a jobb, majd pedig egyszer a bal szemmel, utána már semmit sem fogunk látni. Mondjuk egy binokulárral ezt elő lehet adni egy betekintéssel is.
Azt is mondják, hogy minden, ami jó a világon, vagy hizlal, vagy erkölcstelen, vagy pedig piszok drága. A minőségi csillagászati eszközök pedig hatványozottan a piszok drága kategóriába tartoznak. Emlékszem egy beszélgetésre egy horgász ismerősömmel, aki arról panaszkodott, hogy milyen drága hobbi a pecázás, ő is már legalább 2000€-t elköltött a felszerelésére. Elnéző mosollyal gondoltam a TeleVue Ethos okulárok árcímkéjére, hogy egy 150/1050 mm-es tripletről nem is beszélve. Aki nem hiszi, járjon utána.
Hogy kicsit rácáfoljunk az első bekezdés sörös mondatához: a mértékkel fogyasztott sörital még egyetlen amatőrcsillagászt sem tett tönkre. Persze ezt az élvezeti cikket inkább borús idő estére tartalékoljuk, változócsillag észlelés előtt például erősen ellenjavallt. Jó idő esetén minden érző szívű amatőrcsillagász az égbolt objektumait fürkészi, a sör és egyéb társai még csak eszükbe sem jutnak 😊.
Ehhez fogjuk tartani magunkat augusztus 12-e és 18-a között, ekkor tartjuk az idei észlelőtáborunkat, ismét Kovácspusztán. 12-én, szombaton délután háromkor lehet gyülekezni, a tábort a következő pénteken, augusztus 18-án délelőtt fejezzük be.
A tábor folyamán a Nap mindenképpen terítéken lesz, szinte naponta generál szabadszemes napfoltokat, persze mi majd nagy vassal megyünk a vadra 😊. Gondos időpontválasztásunk okán a fejtül odatett ezüst Hold nem fog zavarni, a Jupiter és a Szaturnusz viszont uralni fogják az égboltot a fényes koporsószeg-csillagok milljom-ezerével egyetemben*. Ebből egyenes ágon implikálódik, hogy minden érdeklődő megtalálja majd a neki tetsző látnivalót.
A tábor részvételi díja tagoknak 17€, diákoknak 18€, nem tagoknak 20€ naponta. Ebben az összegben benne van a szállás díja, valamint napi négyszeri étkezés. Az elszállásolás az épület tetőterében és sátorban történik. Az épületben tartunk fenn helyeket a szakács és meghívott előadóink számára. Aki sátorban szeretne lakni, ezt jelezze a táborba való jelentkezéskor. A sátrat természetesen mindenki magának biztosítja be.
A tavalyi táborhoz hasonlóan az kósza betévedőktől most is fogunk napidíjat kérni, ennek összege 6€.
A táborba érkezést legalább egy nappal előre jelezzétek, hogy az étkezést tudjuk biztosítani. A táborba a mailcímen lehet jelentkezni.
Természetesen a copypaste szöveg sem maradhat el: Jövök a táborba, elejétől végéig.
Már csak annyit, hogy a táborba hozzatok mindenképpen: jegyzetfüzetet, tollat, piros lámpát, a tábor részvételi díját 😊 – ez a kötelező felszerelés.
Opcionális: távcső, csillagtérkép, zöld lézer, binokulár, fényképezőgép, olvasnivaló stb.
Sunes
*Arany János után szabadon
A tábor progrmja a következő lesz (folyamatosan bővítjük a meghívott előadók visszajelzései alapján):
Dátum, időpont |
Előadó |
Cím |
2023. 8. 12. szombat délután |
Tábornyitó |
|
2023. 8. 12. szombat délután |
Távcső-karbantartó workshop
Némi alap szerszámkészlet erőjen ajánlott, hogy ne kelljen pl. egy csavarhúzóra várni 5 embernek. |
|
2023. 8. 12. szombat késő délután |
Jávorka Ágoston |
Űrkutási összefoglaló |
2023. 8. 13. vasárnap délelőtt |
Tonkó Péter |
Klasszikus képfeldolgozási módszerek vs AI az asztrofotózásban
|
2023. 8. 13. vasárnap délután |
Nagy Sándor |
Észelejünk mély-eget!
|
2023. 8. 13. vasárnap délután |
Édes Lili |
Jó, de biztos hogy volt ősrobbanás?
|
2023. 8. 13. vasárnap délután |
Jávorka Ágoston |
A megújuló energia buktatói ![]() Manapság szinte mindenki a megújuló energia segítségével akarja sütögetni a pecsenyéjét. Előadásunkban megvizsgáljuk, hogy mennyire fenékig tejföl ez a mézesbödön
|
2023. 8. 14. hétfő délelőtt |
Käsz László |
Szabadszemes észlelések
|
2023. 8. 14. hétfő délután |
Galgóczi Bálint |
Képernyőtechnológiák monitorozása
|
2023. 8. 14. hétfő délután |
Jancsi Ákos |
Atombombák vs. atomerőművek
|
2023. 8. 14. hétfő délután |
Musza Alexandra |
A kutatók titkos élete
|
2023. 8. 14. hétfő délután |
Török Mátyás |
Szagok kémiája
|
2023. 8. 15. kedd délelőtt |
Nagy Sándor |
Planizás Rumcájszéknál - avagy hogyan kell fesztivált csinálni?
|
2023. 8. 15. kedd délután |
Kovács Tamás |
Égi mechanikai rendszerek információtartalma |
2023. 8. 15. kedd délután |
Horváth Ákos |
Kozmikus sugárzás |
2023. 8. 15. kedd délután |
Dr. Kutrovácz Gábor |
A csillagképek anatómiája Hogyan határozták meg fiktív testrészek a csillagokat? |
2023. 8. 15. kedd délután |
Nagy Sándor |
Szimuláljuk az eget!
|
2023. 8. 16. szerda délelőtt |
Dr. Kutrovácz Gábor |
Blokkolható-e az erő? ![]() |
2023. 8. 16. szerda délelőtt |
Geczinger Zsolt |
A repülés története |
2023. 8. 16. szerda késő délután |
Édes Lili |
Most akkor mekkora az univerzum? A JWST szorgosan dolgozik, hogy ellásson az univerzum sarkaiba, de vajon milyen messzire kell néznie? Milyen messze van tőlünk az az objektum, aminek a fénye 13,8 milliárd éve indult el, és most ért hozzánk? Láthatjuk-e valaha az egész univerzumot? Az előadás kemény számolásokat és fizikát tartalmaz, előtte kérdezze kezelőorvosát vagy hallgasson mindörökre. |
2023. 8. 17. csütörtök délelőtt |
Käsz László |
Kettőscsillagok A kettős-és többes csillagok |
2023. 8. 17. csütörtök délután |
Jánosdeák Márk |
Mitől AI az AI, avagy bevezető a Mesterséges Intelligencia világába
|
2023. 8. 17. csütörtök délután | Duba Gergő |
Így pazaroltok ti Korunk közhelyes témája az energiapazarlás |
2023. 8. 17. csütörtök délután | Édes Lili |
Szupernóvák avagy hogyan jutunk el elemi folyamatoktól a csillagrobbanásokig
|