Nyomtatás

Koronatanúság

 

Kemény hónapok vannak mögöttünk, semmi sem lesz már ugyanolyan, mint azelőtt volt. Egy kis csomó nyers DNS térdre kényszerítette a teremtés koronáját, a világ meghúzta magát (hol jobban, hol kevésbé, a napi statisztikák megmutatják, hol olcsóbb az emberélet). Ezután (legalábbis egy jó darabig) minden köhintés fel fogja állítani a szőrt a hátunkon, és egy kinövésekkel teli gömböc jut majd az eszünkbe. Mint a mesebeli gömböc, ez is felfalt valamit: a hitünket a nyugodt, szabad életben. Sok mindent fel kellett adnunk, hogy kordában tarthassuk a koronavírus terjedését, köztük egyesületi életünk normális kereteit is. A tavaszi összejöveteleinket le kellett mondanunk, de helyette bevezettük a szombat esti online előadásainkat, melyekből hatot sikerült összehoznunk.

neowiseMindeközben láthattunk egy szabadszemes üstököst is, amely már nagyon ránk fért, mert az utóbbi idők ígéretes üstökösei vagy széthullottak, vagy pedig csak a déli féltekéről voltak láthatóak teljes szépségükben.

Nálunk hozzáértőbb (vagy legalábbis annak elfogadott) emberek egy szép napon úgy döntöttek, hogy most már lehet sok embert megmozgató összejöveteleket szervezni, így kihasználva a ziccert, megrendezzük nyári észlelőtáborunkat.

Éjszakánként majd egy másik koronára fogjuk függeszteni szemeinket, fel az égboltra, ahol a Gemma körüli csillagok ragyogása megmutatja nekünk, hogy vannak magasztosabb dolgok is, mint a betegségektől való rettegés.

Szerintem most teljesen ide illik a következő idézet:

„Vannak emberek – nők és férfiak –, akik nem elégszenek meg az istenekről és óriásokról szóló regékkel, s nem kötik le gondolataikat a hétköznapi élet problémái sem: távcsöveket építenek, mesterséges holdakat bocsátanak fel, gyorsítókat terveznek, és vég nélküli órákat töltenek íróasztalaik mellett, hogy az összegyűjtött adatok tömegéből kihámozzák azok értelmét. Az Univerzum megértését célzó kutatás egyike azon kevés dolgoknak, amelyek az emberi létet egy kevéssel a komédia fölé emelik, s valamit kölcsönöznek neki a tragédia méltóságából.”
Steven Weinberg: Az első három perc.

A tábor helyszíne Kovácspuszta lesz Ekecs mellett, az időpont 2020. augusztus 15-23. 15-én, szombaton 15:00 után lehet gyülemleni a helyszínen. A tábor részvételi díja tagoknak 9€, diákoknak 10€, nem tagoknak pedig 12€ naponta.

Ebben benne foglaltatik a napi négyszeri étkezés és a szállás díja. A táborba érkezést legalább egy nappal előre jelezzétek, mert az étkezést csak így tudjuk biztosítani. A táborba a corvusmail mailcímen lehet jelentkezni.

Tekintve, hogy hogy sártekénk még nem teljesen koronamentes (királyok, vírusok, stb.), néhány rendszabályt leszünk kénytelenek bevezetni:

Az első és legfontosabb: Ha csak a legkisebb gyanú is felmerül, hogy koronavírussal fertőzött emberek közelében voltál, akkor inkább ne gyere a táborba. Nem ér annyit, beteg otthon is lehetsz, és legalább a többiek megússzák (arról nem is beszélve, hogy ha bizonyítást nyer, hogy valaki azzal a tudattal ment emberek közé, hogy fertőzött, akkor azt minimum két év börtönnel jutalmazzák országunk hatályos törvényei alapján). Ezt kénytelenek vagyunk mindenki lelkiismeretére bízni, a negatív teszt visszamenőleg érvényes a mintavétel időpontjához, utána öt perccel már lehetsz fertőzött.

Higiéniai rendszabályok:

1. Szállás. Az épületben csak annyian alszanak, amennyi ágy van (31), preferáljuk a sátorban alvást, ha ennél többen lennénk. Semmiképpen nem szeretnénk, ha pl. a nagyszobában 5 ágyon nyolcan aludnának. Ha párok költöznek 3 ágyas szobákba, akkor kevesebben fognak lakni az épületben. Természetesen a vendégelőadók és a szakács számára fenntartunk szobát vagy szobákat.

2. Hűtő. Senki ne igyon üvegből. Máséból pedig pláne ne. Mindenki ráírja a flakonjára, sörére, hogy kié. Ja, és üvegpoharat nem rakunk a földre a székek alá, ezt nem a koronavírus miatt, hanem mert összetörik.

3. Tisztálkodás. A mosdóknál lesz kirakva fertőtlenítős kézmosó és papírtörölköző, azt fogjuk használni. Lesznek naposok, akik figyelmeztetik azokat, akik mocskot hagynak maguk után, pl. zuhanyozáskor.

4. Étkezés. A kaja kiadásakor ne legyen tumultus, senki ne fogdossa a kirakott ételt (pl. szeletelt hagyma a pótvacsoránál). Mindenhova rakunk ki szerszámot az étel elvételéhez. Mindenki azonnal elmosogat maga után, ami nem a napi étkezéshez tartozik, a normál étkezésnél használt tányérok, evőeszközök mennek a mosogatógépbe. Gondolunk itt pl. a Vifon levessel elkövetett éjszakai partizánakciókra.

 5. Maszk. Tekintve, hogy az üzletekben még mindig kötelező a maszk viselete, ezért ne feledkezzetek el hozni magatokkal.

A tábor jellege implikál néhány kelléket, amit illene magatokkal hozni:

Kötelező kellékek: jegyzetfüzet, toll, piros lámpa

Opcionális kellékek: távcső, csillagtérkép, zöld lézer, binokulár, fényképezőgép, stb.

 Sunes

A tábor programja a következő lesz (folyamatosan bővítjük a megszólított előadók visszajelzései alapján):

Dátum, időpont Előadó Cím

2020. 8. 15. szombat

késő délután

Jávorka Ágoston

Űrkutatási összefoglaló

mars

2020. 8. 16. vasárnap

délelőtt

Nagy Sándor

Csillagtérképek, évkönyvek (AÉKF*)

map Az amatéorcsillagászok számára kotelező a csillagtérképek, évkönyvek és persze az égbolt behető ismerrete. Mivel elenyéső mennyiségű ember születik ezzel az ismeretanyaggaql a fejében (állítólag a neandervölgyi ősemberek között volt egy de őt fiatalon megették), nem árt, ha legalább egy előadás formájában foglalkozunk a témával.

2020. 8. 16. vasárnap

délután

Szabó Éva

A CRISPR-CAS rendszer

CRISPR

2020. 8. 16. vasárnap

késő délután

Bugár Dávid

Kvantumszámítógépek

Kvantum

2020. 8. 17. hétfő

délelőtt

Török Mátyás

Bay Zoltán Kutatóközpont

Korszerű kerámiák

KeramiaA legtöbbünknek a kerámia szó hallatán az agyagozás, a virágcserepek, esetleg a szanitertermékek jutnak eszébe. Bár ezek kétségtelenül kielégítik a „kerámia” definíciót, érdemes megismernünk a kerámiák családjának egy teljesen más részét – azokat a korszerű anyagokat, amik különleges tulajdonságaik („funkciójuk”) miatt igencsak fontos szerepet kapnak anyagtudományi kutatásokban és ipari felhasználásokban is.

2020. 8. 17. hétfő

délután

Musza Alexandra

Bay Zoltán Kutatóközpont

Mindennapok tudománya - Áltudományok kontra természettudományok

kacsaA tudomány a bennünket körülvevő világ megismerésére irányuló tevékenység és az ezen tevékenység során szerzett igazolt ismeretek gondolati rendszere. A technológia fejlődésével a világunk összement, azonban a tényeket megcáfolni akaró áltudományok száma megnőtt. Előadásomban szeretném körbejárni a természettudományok "árnyoldalait" konkrét példákon keresztül, miként lehet egy laikus embert cifra szavakkal megvezetni.

2020. 8. 17. hétfő

délután

Galgóczi Bálint

Bay Zoltán Kutatóközpont

Az ékszerek története és kémiája

YodaAz ember hiú teremtmény: különbnek, és egyúttal tetszetősnek szeretnénk láttatni magunkat mások szemében. Minderre már az emberiség hajnala óta igény mutatkozik, melyben központi szerepet játszanak a különféle ékszerek, drágakövek.  Mivel ezek mind anyagukban, mind előállítási technikájukban óriási változáson mentek keresztül, az előadás célja kettős: először rövid történeti áttekintést ad arról, hogy az adott kor embere mit tekintett ékszernek, milyen történelmi folyamatok voltak hatással az ékszerviselési szokásokra; majd a leginkább közkedvelt drágaköveket, ékszeralapanyagokat tárgyalja kémiai szempontok szerint. Az előadás jelmondata az ismert közmondás, mely a következőképpen hangzik: „Hallgatni arany!”.

2020. 8. 17. hétfő

késő délután

Maloveczky Anna

Bay Zoltán Kutatóközpont

Egy régi technológia korszerűbbre és zöldebbre lecserélése, és annak bonyodalmai

AnyagAz előadásomban egy konkrét projektünk megvalósításának, és a más cégekkel való együttműködésnek a kalandjaiba lehet betekinteni. A feladatunk az volt, hogy felderítsük, mik állhatnak a technológia leváltásának az útjában, és a fellépő problémákat kiküszöböljük. Hozok példát jó és kevésbé jó megoldásokra, és arra, min csúszhatnak el a dolgok az egyes munkafolyamatok során.

2020. 8. 19. szerda

délelőtt

Horváth Ákos

Csernobil - film és valóság

CsernobilAz előadásban megvizsgáljuk a Csernobil címéu sorozat valóságtartalmát, k=or=uljárjuk az atomeréoméuvek biztonságának témáját

* AÉKF - Az észlelő amatőrcsillagász kötelező fejtartalama

 

Találatok: 3494