Nyomtatás

holdIsaac Asimovnak van két klasszikus esszéje, az egyik A Hold tragédiája, a másik A Hold diadala. Az elsőben azt fejtegeti, hogy a Hold megléte kb. 2000 évvel vetette vissza az emberi civilizáció fejlődését, míg a másikban arra a következtetésre jut, hogy a Holdunk hiánya az élet fejlődését kb. 200 000 évvel vetette volna vissza. Az egyenleg 198 000 év a Hold javára.

Szóval abban megegyezhetünk, hogy jó, hogy van Holdunk. Persze az amatőrcsillagászok mélyegezős, asztrofotózós részének nem mindig a szíve csücske égi kísérőnk, de valljuk be őszintén, mindenevő amatőrök számára a Hold felszíne is kellemes látvány.


Nagy terveink vannak a Holddal: bázisok, bányák, távcsövek. Mondjuk, ez most úgy hangzott, mint valami nagyszabású történelmi regény címe, de sebaj, a cél is hasonlóan nagyszabású.
Persze a legnagyratörőbb tervek is füstbe mennek abban a valószínűtlen esetben, ha a Hold darabjaira hullik és a darabjai bombázni kezdik bolygónkat.
Képzeljünk el egy színes, szélesvásznú jelenetet, amikor egy fél kilométeres aszteroida becsapódik a látóhatáron, és a tűzvihar megállíthatatlanul közeledik felénk.
Olyan meglepődött arcot vágunk, mint a békés Srí Lanka-i teatermesztő parasztember, aki azt látja, hogy a Himalája lassan ráborul a Dekkán-fennsíkra, és tolja azt bele az Indiai-óceánba. Jó, a hasonlat tartalmaz némi túlzást, hiszen a Föld görbülete miatt Srí Lankáról nem lehetne látni ezt a csodálatos eseményt. Eleinte.
Mindenesetre, mint gondolatkísérletet érdemes végiggondolni a Hold széthullásának esetét, és kicsit megcsócsálni a témát, főleg a következményeket.

Ez lesz a péntek esti dumaparti témája egyesületünk hétvégi összejövetelén, melyet 2018. április 27-29. között rendezünk Kovácspusztán. Pénteken az esti órákban kezdünk, és vasárnap délelőtt indulunk haza. A részvételi díj tagoknak 5€, diákoknak 6€, nem tagoknak pedig 7€ naponta. Az étkezés most is individuális, szombaton rendelhetünk pizzát. Jelentkezni lehet a corvusmail mailcímen.
A program a következő lesz:

Előadó Cím Időpont
Nagy Sándor

A Hold legnagyobb tragédiája

Mi történne, ha Holdunk darabokra esne, és a darabok szépen sorban a Földbe csapódnának? Mekkora esélyünk lenne a túlélésre, egyáltalán mit tehetnénk?

Péntek este
Hegedüs Tibor

Időutazás a civilizáció(n)k jövőjébe (epizód voltunk vagy folytatásos sorozat leszünk?)

A jövő mindenkit foglalkoztatott a múltban is, és manapság is. Amíg kevesen voltunk, csak kevés embert izgatott. Ma több mint 7 milliárd ember aggódik a holnapjáért. A vészharangok kongatása megtörtént már a múltban is, ha csak kezdetleges formában is, és folyik jelenleg is - immáron sokrétűen: hamarosan elfogy az olaj, nem lesz gáz, elpusztulnak a termőföldek, oda az ivóvíz, stb. Az előadás nem kevesebbre vállalkozik, mint egy alapos áttekintésre, a főbb problémakörök lehető legkorrektebb adatforrásokra alapuló elemzésére, fizikus-csillagász szemmel. A cél olyan megvilágításba helyezni a kritikus problémákat, amit nem hat át semmilyen politikai vagy más felhang - viszont kellően szélesre tárt látószögből mindennek a jó és rossz velejáróját is figyelembe veszi. A jövőt az fogja eldönteni, hogy a következő generáció helyes döntéseket fog-e hozni... Ebben viszont a ma felnőtt generációjának kell segíteni őket. Ez az előadás is ezt szolgálja.

Szombat délelőtt
Puha Emil

Klasszikus nóvák és röntgenkitörések

A csillagok élete nagyon érdekes dolog, főleg a születésük és haláluk időpontja (eme fenséges objektumok bízvást megérdemlik a megszemélyesítést). A csillagok végóráikban nagyon extravagáns viselkedésre képesek, különféle robbanásokkal, kataklizmákkal adnak hírt haláltusájukról.

Szombat délután
Tonkó Péter

A sötét anyag rejtélye

A legutóbbi évek egyik legizgalmasabb témája a sötét anyag mibenlétének kutatása. Nagyon úgy néz ki a dolog, hogy világegyetemünk sorsa függ ennek a titokzatos valaminek a meglététől és mennyiségétől. Ezt a témakört járjuk körül ebben az előadásban. 

 

Szombat délután

 

 

Találatok: 5944